A jeles brit történész, Arnold Toynbee arról beszélt, hogy a civilizációk életciklusuk van. Egy egyéni életciklusban valami elkezdődik, fejlődik, érlelődik és csökken. Toynbee szerint az újonnan kialakuló civilizáció olyan, mint egy gyermek, aki új dolgokat tapasztal és próbál. Ez egy civilizáció korai fejlődésének időszaka lenne. Ezután egy civilizáció elkezdi átvenni a számára bevált hiedelmeket, és miután ragaszkodik ezekhez a hiedelmekhez, a merevség időszakába lép. Ez hasonlít ahhoz, hogy a gyermek minden kísérleti dolgot elvégez, de aztán egy szülő falához lépve azt mondja: „Ez így van”, és internalizálja ezt az üzenetet.
De van egy probléma ezzel a merevséggel: az univerzum folyamatosan és dinamikusan változik. Tehát egy meggyőződés megtartásának megkísérlése olyan kihívásokhoz vezet, amelyek annak az eredménye, hogy nem vagyunk elég rugalmasak ahhoz, hogy hajlítsunk a változás áramlataival. A merevség kezd hanyatlani.
A civilizációk mindig jöttek és mentek. Sajátos ciklusunk azért egyedülálló, mert nem csak egy civilizációt vetünk véget, hanem egy teljes evolúciós stádiumot is. Lehetőségünk van az evolúció egy másik szakaszába is átugrani, de hangsúlyoznom kell, hogy megvan bennünk a potenciál. Nem tudjuk megmondani az eredményt. Lehet, hogy nem sikerül, és nekünk valóban birtokolnunk kell ezt. Ez nem azt jelenti, hogy abba kellene hagynunk a túlélés próbálkozásait, de annál aktívabban kellene próbálnunk ezt megtenni.