Az emberi civilizáció története feltárja a kettősség fogalmával való visszatérő elfoglaltságot. Fekete és fehér, pozitív és negatív, férfi és nő, győztes és vesztes, és természetesen az állandóan ellentmondásos, jó és rossz. Érdekes módon még maga a „kettősség” természete is az emberi civilizáció – Kelet és Nyugat – alapvető kettészakadásához vagy kettősségéhez vezetett. A keleti filozófiában a dualitás minden aspektusa egy mögöttes egységet képvisel. Minden Egy, de ebből az Egyből fakad minden észlelt kettősségünk.
Ezzel szemben a nyugati civilizáció teljes mértékben olyan filozófián alapul, amely hangsúlyozza a dualizmusban rejlő külön polaritást. A kettősség iránti elfoglaltságunk meglehetősen ingataggá válik, ha értékeket rendelünk a sarki szélsőségekhez, különösen a jó és a rossz értékeit. A sarki nézetek „oldalakat” hoznak létre, és a felek általában versenyeznek, hogy igazolják álláspontjukat.
Még a dualista nézőpontok feletti versengés következményei is lehetnek dualisztikusak. A verseny pusztítóvá válhat, különösen, ha megoldása fizikai harchoz, például háborúkhoz és forradalmakhoz vezet. Máskor meglehetősen konstruktív a verseny a sarki nézőpontok között, amikor az elhatározások intellektuális és technikai fejlődéshez vezetnek.