Az epigenetikai mechanizmusokat nagyrészt az ember környezeti érzékelése (értelmezése) vezérli. Mivel még a magzati fejlődés szakaszában kezdjük el megszerezni (megtanulni) az észleléseket, sok tanult programunkat még azelőtt letöltjük a tudatalattiba, hogy még „tudatosulnánk”. A tudósok elárulják, hogy életünk 95-99% -át a tudatalatti elmében tárolt programok irányítják. Tehát, ha a magzati szakaszok és életünk első hat éve között rossz képzést (programozást) kaptunk, ezek a megszerzett „hiedelmek” jelentik az elsődleges meghatározó tényezőket, amelyek befolyásolják génjeink epigenetikai kiolvasását. Fontos megjegyezni, hogy az a hit, hogy valaki „rossz génekkel rendelkezik”, maga is létrehozhat egy „rossz” fehérjét egy jó génből. Ezenkívül az a „hit”, hogy „nem tudom meggyógyítani magam” szintén megzavarhatja saját képességünket önmagunk gyógyítására. A probléma ... ritkán figyeljük meg a tudatalatti magatartásunkat, ezért szinte soha nem értjük meg, hogy öntudatlanul olyan viselkedést folytatunk, amely korlátozza és önszabotálja a biológiánkat. Mivel nincs tudomásunk ezekről a viselkedésekről, amikor problémáink vannak az egészséggel és a kapcsolatokkal kapcsolatban, ritkán ismerjük fel, hogy részt vettünk ezek megalkotásában.
Összefoglalva, a gének (természet) szerepét elsősorban élettapasztalataink (táplálkozásunk) alakítják. Az elme utóbbi, a génekre gyakorolt hatása azonban szinte mindig összefügg a hiedelmekkel, amelyek a tudatalatti elménkben vannak eltemetve, és amelyeket a tudatos elme nem ismer gyakran ... ezért problémáink forrását, vagyis önmagunkat ritkán ismerjük fel. Ezért hajlamosak vagyunk külső forrásokat (pl. Gének) hibáztatni az életben tapasztalt problémákért. Ezért hangsúlyozom a tudatalatti elménkbe beprogramozott láthatatlan viselkedések azonosításának és átírásának szükségességét.